Helyi horgászrend

A párkányi horgászszövetség területi engedélyével rendelkező tagok részére

a) Helyi és szövetségi engedéllyel rendelkezők horgászhatnak a horgászterületi listán szereplő         összes helyi vizeken, amelyek a házirendben vannak feltüntetve. Továbbá a rendelet                     vonatkozik a Szlovák Horgászszövetség zsolnai tanácsa által kiadott engedélyekre is.
b) A Berek vízrendszer holtágain az általános tilalmi idő március 15-től május 14-ig tart. (Tilos a             horgászat!)
c) A Garam és az Ipoly folyó 1-es szakaszán a fajlagos tilalmi idő betartása esetén egész évben           engedélyezett a horgászat.
d) Horgászat alatt a horgász köteles magánál tartani a horgászjegyét, horgászengedélyét és a           helyi szövetség által kiadott fényképes tagsági igazolványát.
e) Abban az esetben, ha a helyi horgászszövetség kérvényezi a ponty kivételezett korábbi                horgászatát (a szövetség helyi vizen) azaz legkésőbb május 15-től, az összes egyesületi tag            informálva lesz a horgászat korábbi engedélyezéséről.
f) Többek közt tilos a horgászat az olyan helyeken, ahol a halak rendkívüli körülmények között és      az ívás ideje alatt összezsúfolódnak. Továbbá tilos a horgászat vízgazdasági építmények                környékén a táblával kijelölt távolságon belül.
g) Horgászat kezdete előtt a horgász olvashatóan és a kitörlés lehetőségét kizárva beírja a                fogásnaplójába a dátumot és a horgászterület számat ahol horgászik.
h) A horgász napi megtartható horgászzsákmánya (akár több horgászterületen való horgászat          esetén) a következő:
   1.két darab ponty, süllő, csuka, harcsa, compó vagy ezen halfajok kombinációja.
   2.négy darab pisztrángféle, pénzes pér, paduc, márna vagy ezen halfajok kombinációja.
   3.vagy pedig az olyan mennyiség az összes halfajból aminek az összsúlya nem haladja meg a 7    kg-t.
i) A "h" pont harmadik bekezdése alapján, ha az utolsó kifogott és megtartani kívánt hal súlya           meghaladja a 7 kg-ot, a súlyától függetlenül ezt az utolsónak kifogott halat megtárhatja.
j) Ha a horgász elsőre nagyobb halat fog, mint 7 kg és megtartja, a napi kifogható mennyiség erre    az egy példányra korlátozódik, bármilyen fajú is legyen.
k) A horgásznaplóba a horgász beírja a kifogott és megtartott halat, feltünteti a hal faját, súlyát és      hosszát. Minden egyes halat a "h" pont alapján azonnal beírja a horgásznaplóba. A többi                halfajtát a horgászat megszakítása vagy befejezése esetén írja be a horgásznaplóba. Ha a              horgász nem fogott és nem tartott mén semmilyen zsákmányt a horgászat befejeztével köteles      kihúzni az erre vonatkozó rubrikákat.
Viselkedés horgászat közben.
Horgászati magatartás.
Horgászat közben a horgász felelős a környezetét tisztán és rendben tartani, úgy a horgászat ideje alatt, mint annak befejeztével..
A horgász kötelező felszerelése
Kötelező alapfelszerelése: mérce, horog kioldó és a merítő-szák.
Csalihalak Csalihalaknak csak olyan fajok használhatóak, amelyek egész évben nem élveznek védelmet és elérik a legkisebb kifogható méretet. Pontyos horgászvizekben tilos a más horgászterületről hozott csalihallal való horgászat. Csalihalfogás kishálóval egy horgászbottal való horgászatnak minősül.

Kiválasztott rendelet a törvényből č.185/2006 Z.z.

Legkisebb kifogható halméretek:

Amur

60 cm

Balin

3.15. - 5.31.  40 cm

Dunai galóca 

1.1. - 10.31.  70 cm

Fejes domolykó

20 cm

Nyúldomolykó

3.15. - 5.31.  20 cm

Jászkeszeg

3.15. - 5.31.  20 cm

Kecsege

3.15. - 5.31.  45 cm

Ponty

3.15. -5.31.  40 cm

Compó

3.15. - 5.31.  40 cm

Menyhal

1.1. - 3.15.  35 cm

Márna

3.15. - 6.15.  40 cm

Petényi márna 

3.15. - 5.31.  25 cm

Szilvaorrú keszeg 

3.15. - 5.31.  25 cm

Lapos keszeg

3.15. - 5.31.  20 cm

Bagolykeszeg

3.15. - 5.31.  20 cm

Déverkeszeg

3.15. - 5.31.  30 cm

Paduc

3.15. - 5.31.  30 cm

Szivárványos pisztráng

1.1. - 4.15.  25 cm

Európai harcsa

3.15. - 6.15.  70 cm

Csuka 

1.1. - 6.15.  60 cm

Busa

45 cm

Angolna 

9.1. - 11.30.  45 cm

Fogassüllő 

3.15. - 6.15.  50 cm

Kősüllő

3.15. - 6.15.  35 cm

Megengedett halászati idő:

január, február

7:00 - 17:00

március, április

5:00 - 21:00

május, június, október

4:00 - 24:00

július, augusztus, szeptember

00:00 - 24:00

november, december

7:00 - 20:00